Kedves Olvasó!
Egy hiánypótló tanulmánykötetet tart a kezében, amely a támogatott lakhatás szociális szolgáltatást mutatja be annak minden aspektusából. A támogatott lakhatás kifejezésről mindenkinek más-más jut eszébe elsőre:
nagylétszámú intézmények kiváltása, önálló életvitel, önrendelkező élet, személyközpontú, szükséglet alapú szolgáltatásnyújtás, társadalmi befogadás, közösségi alapú szolgáltatás… és még hosszan folytathatnám a felsorolást, amit az egyes tanulmányok meg is tesznek. A kötet szerzői minden létező megközelítésből megvizsgálják a támogatott lakhatást, annak szabályozását és gyakorlatát. A tanulmányok betekintést nyújtanak az elmúlt tíz év szabályozásába, annak hátterébe, az egyáltalán nem elhanyagolható finanszírozási szabályozás változásaiba, valamint a külföldi irányzatokba és elméletekbe, kitérve a magyar irány nemzetközi kritikáira is. Olvashatunk a cselekvőképesség és a támogatott döntéshozatal kérdéséről, valamint a fogyatékos emberek önrendelkezését támogató szolgáltatásokról is. A kötet egyedülálló voltát azonban mégiscsak az adja, hogy számos tanulmány a támogatott lakhatás gyakorlati működésébe enged bepillantást. Olyan, gyakorlati oldalról csak szűk körben ismert szolgáltatások bemutatása kapott helyet a kötetben, mint a szenvedélybetegek és a pszichiátriai betegek támogatott lakhatása. A szenvedélybeteg célcsoport esetében megismerhetjük a támogatott lakhatás szolgáltatás „specialitását”, többlettartalmát, hiszen a szenvedélybetegek esetében más a cél: a felépülés érdekében tevékenykednek, és a cél a társadalomba való visszailleszkedés, munkavállalás és önálló lakhatás megteremtése.
Pályám során megtanultam, hogy az egy dolog, hogy mi szerepel a jogszabályban, ettől még nem biztos, hogy az a végrehajtás során, a gyakorlatban is úgy van. Különösen igaz lehet ez egy új szemléletű szolgáltatás esetén, amikor egy több évtizedes szemlélet és annak gyakorlata helyébe alapjaiban
Előszó más ellátásszervezés és szolgáltatásnyújtás lép. A paternalista és medikális szemléletről áttérni az egyént és az ő szükségleteit középpontba helyező, a képességei kibontakoztatását segítő, majd ezekre építő és a döntése, igényei alapján szerveződő szolgáltatásra, egy folyamat, nem megy egyik napról a másikra. A dolgozóknak idő kell ahhoz, hogy az intézményi kultúrában biztosított uniformizált ellátás helyett, a hétköznapok szintjén elsajátítsák a korábbi rögzült, napi rutinnal szemben a jóval nagyobb odafigyelést igénylő új szerepet. Az intézményi keretek között szocializálódott, de még a családjából költöző fogyatékos személyek esetében is időigényes folyamatot jelent az új életformára való áttérés, a beilleszkedés. Természetesen eltérő lehet a szemléletváltásból adódó kihívás a nagylétszámú intézmények kiváltása során és a kiváltástól függetlenül létrejövő támogatott lakhatás működtetése esetében. A támogatott lakhatás és a közösségi alapú szolgáltatások létrejötte, kiépülése is egy folyamat része, amely 2013-ban kezdődött, és most is tart. Nem dőlhetünk hátra, hiszen mindig van teendő a rendszer finomhangolása,
továbbfejlesztése terén, akár a szabályozás, akár a végrehajtás szintjét nézzük. Abban azonban biztos vagyok, hogy a támogatott lakhatás olyan innováció, amelynek köszönhetően az ott élők kerülnek a középpontba szükségletüknek, igényeiknek megfelelően, elképzeléseik, döntéseik figyelembevételével,életminőségük pedig eléri a XXI. század elvárásainak megfelelő szintet. Ekötet tanulmányai a jelen állapotról adnak pillanatfelvételt, és sok esetben a jövőt, a továbblépés lehetséges irányait is felvillantják.
dr. Andráczi-Tóth Veronika
főosztályvezető
EMMI Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztálya
