Asztalos Imre nyugalmazott lelkipásztor, Beharka Pál-díj (Szolgálat a társadalomban),

Asztalos Imre lelkipásztor az 1960-as évek közepén kezdett szolgálni a cigányok között. Ekkor indult Kölcsén, Uszkán és Turicsén a cigánymisszió, amelynek keretében rendszeresen eljárt az istentiszteletekre, szolgált közöttük, tanította őket, közösségben volt velük. A nyírbátori gyülekezet, ahol akkor lelkipásztorként szolgált, tettekkel is támogatta ezt a munkát. Így lehetett ez a gyülekezet az első, amelyik közvetlenül is megtapasztalhatta ennek a missziónak a gyümölcsét, helyet adva hét cigány testvér hitvalló bemerítésének. A cigányok között végzett munka egészen 1977-ig tartott, amíg Asztalos testvér Nyírbátorban szolgált. Felsőpeténybe költözése után, a nagy távolság miatt ez a szolgálat félbeszakadt.

Az 1990-es években, immár nyugdíjasként, ismét lehetősége nyílt bekapcsolódni a cigányok közötti munkába. Ekkor az újlétai cigány gyülekezettel került közeli kapcsolatba. Havonta egy vasárnap elutazott hozzájuk és velük töltötte a napot. Ezek a hétvégék fontosak voltak a számára, és igyekezett az időt kihasználni arra, hogy az istentiszteleten túl is együtt lehessen a testvérekkel közös ebéden, amit nem egy esetben ő maga finanszírozott. A vele tartó szolgáló csoporttal az út előtt élelmiszercsomagokat készítettek, és személyesen adták át ezeket. Akiknek nem volt megfelelő ruházatuk, igyekeztek pótolni és támogatták a gyógyszerek kiváltását is. Imre testvér figyelme mindenre kiterjedt. Támogatták a nagyobb gyermekek továbbtanulását, nemcsak szóban, hanem anyagilag is, ha például a kollégiumba való eljutás nehézséget okozott. A gyerekeknek nyaranta több napos evangélizációs tábort rendeztek, többszöri étkezéssel és sok játékkal. Fontosnak tartották a személyes beszélgetéseket, családlátogatást és a lelkigondozást: a férfiakkal Imre testvér, az asszonyokkal és lányokkal a nőtestvérek beszélgettek és imádkoztak. A havi személyes alkalmak között a lelkigondozás telefonon zajlott. Ehhez a szolgálathoz a rákosszentmihályi és a gödöllői gyülekezetek biztosították a lelki és az anyagi segítséget, kiegészítést. A gödöllői Idősek Otthonában élve, Imre testvér még mindig rendszeresen részt vesz az újlétai cigány testvérek látogatásában, anyagi támogatásukban és a lelki munkában is.

Kitartó missziós szolgálatát az alma és a szőlő művelése közötti különbséggel szokta illusztrálni: nem lehet minden gyümölcsöt hasonlóan gondozni. A szőlő az almához képest nagyobb támrendszert, több munkát és odafigyelést igényel.

Asztalos Imre szolgálata példaként áll előttünk. „Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután. Menj be urad ünnepi lakomájára!”

Szeretettel gratulálunk!

Varga Boldizsár nyugalmazott lelkipásztor,   Balogh Lajos-díj (Szolgálat a szolgáltatásban)

Varga Boldizsár Tarpán született 1941. június 22-én. Születése után nem sokkal édesanyja megtért, és hálából felajánlotta az Úrnak legkisebb gyermekét, Boldizsárt, aki 16 éves korában tért meg, majd három évvel később elkötelezte magát a szent szolgálatra. A Teológiai Szemináriumot elvégezve, 1964-ben kötött házasságot Kovács Évával, az Úrtól rendelt segítőtársával. Gyülekezeti lelkipásztorságuk főbb állomásai voltak: Vámospércs, Dunaharaszti végül Paks és körzete. Testvérünk idővel példás lelkipásztorként, és alapos felkészülése okán tiszteletre méltó igehirdetőként vált ismertté közösségünkben. A dunaharaszti lelkipásztori szolgálat mellett nyílt lehetősége arra, hogy a Jótékonyságügyi Bizottságban munkálkodjon. Ezt a szolgálatot az 1980. évi Országos Közgyűlés bízta rá. A diakóniai testület egyik vezetőjeként a konkrét feladatok mellett részt vett a tervezésben és a szervezőmunkában is.

Amikor a feladatával összhangban, megfelelő környezettanulmányozás után, a szeretetintézményi gondozást igénylők felvételi kérelmét intézte, sohasem egy ügyet látott maga előtt, hanem a segítségre szoruló, érző embert. Bizottsági vezetőként majd szeretetszolgálati szaktitkárként húsz évig, öt választási cikluson átívelően szolgált egyházunkban. Bölcsességgel, türelemmel, elöljáróival és beosztottjaival testvéri egyetértésben munkálkodott. Pontos följegyzéseinek köszönhetően tudjuk, hogy ezekben az ügyekben évente mintegy 6000 kilométert autózott. A szívét betöltő Krisztusi szeretettel, pásztori gyöngédséggel ő maga intézte 324 szeretetintézményi felvételt igénylő idős testvére kérelmét. Hálás volt a Nőbizottsággal való szeretetszolgálati együtt munkálkodás lehetőségéért is.

A lélekformáló Isten gyermekségétől fogva készítette fel őt a szolgálatra. Varga testvér így vallott erről: „Népes családban… idős szülők mellett nevelkedtem fel… Ebből következett az is, hogy mindig nagy tiszteletet tanúsítottam a hajlott korúak iránt, mindig szívesen időztem közöttük… foglalkoztam velük… Amikor a Közgyűlés bizalmát megkaptam, mindent meghatározó vezérigévé lett számomra a Zsolt 41,2: »Boldog az, akinek gondja van a nincstelenekre”

„Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat”. Varga Boldizsár testvér ennek a jónak a cselekvésére törekedett, hogy fölragyogtassa az Örökkévaló világosságát, mi pedig, e jó tettek láttán, engedve az ige felszólításának, dicsőítsük a mennyei Atyánkat.

Szeretettel gratulálunk!

Fotó: Antal Saci, MBE Sajtó