Ebben az évben a Csömöri Baptista Gyülekezet szívélyes vendéglátását élvezve, a csömöri Petőfi Sándor Művelődési Házban ünnepelhettünk. A bensőséges hangulatú esemény a gyülekezet zenei szolgálatával és a csömör-cinkotai gyülekezet lelkipásztora, Eszes Zoltán igehirdetésével kezdődött, majd ezt követően került sor a díjátadóra. Serafin József a baptista szociális módszertan vezetője köszöntötte az egybegyűlteket. Ünnepségünket megtisztelte Sztojka Attila, a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára, aki köszöntő beszédében kitért a segítő tevékenységet végző szakemberek áldozatos munkájának fontosságára, az egyházi szervezetek kiemelkedő szerepére a szociális ellátások biztosításában. Csömör nagyközség polgármestere, Fábri István köszöntőjében kiemelte a szociális szakemberek emberségének és alázatos munkájának fontosságát, és beszélt a csömöri baptista gyülekezet több évtizedes áldozatos szeretetéről, amellyel a helyi rászorulók felé fordulnak. A köszöntések sorát Opauszki György korábbi díjazott, a Filadelfia Integrált Szociális Intézmény intézményvezetője zárta.
Nagy sikert aratott a Filadelfia Integrált Szociális Intézmény fogyatékos nappali ellátásba járó fiataljainak műsora. A 2024. évi szociális elismeréseket Sztojka Attila államtitkár és Varga László Ottó a Magyarországi Baptista Egyház főtitkára adták át. A laudációkat Nagy Bálint, a Kossuth Rádió munkatársa olvasta fel. Egyházunk főtitkára imádságban, a zenei szolgálatók énekkel kértek áldást a szociális szolgáltatásban dolgozókra. Az ünnepi összejövetelt állófogadás és kötetlen beszélgetés zárta. Képgalériánk!
A dijazottakról itt olvashatnak bővebben.